|
![]() VBK - Posta 33:66VBK - Posta 33:66
Következett a Szabival felálló Posta elleni mérkőzés a Kodályban, melyre a szokásostól eltérően nagy létszámban: nyolcan érkeztünk. De ezen nem lehetett sokat örömködni, ugyanis kerek 9 perces kosárszünettel nyitottunk, mialatt a Postások 12 pontot termeltek, mindezt úgy, hogy büntetőiket is mind kihagyták. A gond az volt, hogy támadásnál kicsit bizonytalanok voltunk. A magas játékosok közé betörni senki nem mert, a kevés mozgás és a lassú passzok pedig nem mozgatták meg annyira őket, hogy abból kellően jó helyzet alakuljon ki. Így pedig nem maradt más, mint hogy kiszorított helyzetekből lövöldöztünk csekély eredménnyel... 1. negyed 4:14. A folytatásban aztán Bálint és Vili révén végre megindult a szekér. De ezek a pontok nagyrészt megint a Harci meccshez hasonló egyéni lefutásos akciók voltak. Felállt védekezés ellen a továbbiakban sem mentünk sokra, egyedül a triplák voltak azok, amik ebben a helyzetben működtek... A védekezésben az segített, hogy Vili jobban rászállt a 25-ös játékosra, aki idén kénytelen irányítót játszani, ezzel pedig sikerült megfogni őket támadásban... 2. negyed 12:11. A félidőben 16:25. Miért kell mindig későn ébrednünk? Vagy egyszerűen csak simán nem tudjuk lereagálni az ellenfél ritmusváltását, így mindig nagy kosárszünetek jönnek a részünkről. Látszik, hogy itt is ez volt. Harmatgyenge kezdés után már felváltva jöttek a pontok, de hát megint hátrányban voltunk, ahonnan mindig nehéz előre kerülni. Mindennek a tetejébe megtörtént megint ugyanaz: a második félidő elején megint jött a rövidzárlat, azaz a csomó megválaszolatlan Posta-kosár... 3. negyed 5:22. Megint a magasságkülönbség volt a gond. Az ebben a szakaszban szerzett kosaraik nagy része második kísérletből szerzett pont volt. Kinti dobásaik lepattantak, méghozzá mindig Peti felé, aki aznap vonzotta magához a labdát, előle azonban a Posta centerei könnyedén lehalászták a játékszert, a támadólepattanókat pedig rendszerint 2 pont követte... Az utolsó játékrészben aztán ismét kiegyenlítettebb volt a játék, már ami a pontokat illeti, de hát ugye a páratlan negyedekben nyújtott szánalmas dobóteljesítmény eldöntötte a meccset. 4. negyed 12:19. Második félidő 17:41. A vége 33:66. Említést kell még tenni arról a sajnálatos játékvezetői felfogásról, hogy minden alkalommal, mikor játékba hoztuk a labdát, előtte kezeltetnünk kellett azt a bíróval. Ebben ugyan semmi kivetnivaló nincs, de csak abban az esetben, ha rendelkezésre áll három spori is, mert így a futóórás meccsen rengeteg játékidőt vett el az, hogy a bírót vártuk, hogy félpályától odakocogjon az alapvonalhoz... Ráadásul nem is minden esetben kellett ezt a felesleges eljárást lefolytatnunk, hanem csak éppen azokban az esetekben, mikor alkalmunk lett volna gyorsindításra, melyekből ugye pontjaink jelentős része született... Petinél ez a dolog jelentős alaphangulat-romlást eredményezett, így aztán egy újabb hibás bírói ítélet (melyből akadt bőven, de ezt senki nem róhatja fel a sporinak, hiszen mindent ő sem láthat...) után betelt a pohár, melynek félhangos megjegyzés lett az eredménye, ami technikaihoz vezetett... Összességében azért a Posta sem az a csapat már, akikkel történjék bármi, de mindig 80:30-at játszottunk, de tény hogy még mindig jobbak annyival, hogy ránk tudnak duplázni... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 2 (25p), #8-Szurdi Bálint 16/6 (30p), #9-Szurdi Kristóf - (25p), #11-Horváth András - (10p), #16-György Máté - (30p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán 2 (25p), #21-Osztopáni Krisztián 4 (25p), #23-Papp Vilmos 9/3 (30p). Harci SE - VBK 64:34Harci SE - VBK 64:34
Az elmúlt évek szoros meccseit várva újra a Tiborc csarnokba látogattunk, hogy megmérkőzzünk a Harcikkal, de sajnos ismét csalódnunk kellett... Azon már nagyon meglepődni sem kell, hogy ezúttal is csak hatan érkeztünk, viszont azon már annál inkább, hogy az 5. percben 10:1-es hátrányban voltunk. Kicsit nehezen melegedtünk be támadásban, ez tény, és a védekezésben is gyengélkedtünk. Igazából hármason körbe járatták a labdát 4-en, és amíg ez így volt, addig nem is volt baj. De aztán a centerük is kiment valamelyik szélre, az így kialakított súlypont pedig bevehetővé tette a zónánkat... Emberfogást pedig nem nagyon játszunk. Ennek több oka is van, de legyen elég annyi, hogy nem és kész... 1. negyed 19:5. A folytatásban aztán kicsit összekaptuk magunk. Igaz csak faultokkal, de sikerült megállítani a betöréseiket, mivel a vonalról nem voltak túl eredményesek... Támadásban is végre sikerült pontokat szereznünk, de ezek közel sem csapatmunka eredményei voltak. Keveset passzoltunk, sok labdát eladtunk, elhagytunk, és alig mozogtunk, ezt pedig a robbanékony Harcik ellen nem engedheti meg magának az ember... Mindenesetre ebben a negyedben végre - pontok tekintetében legalábbis - felnőttünk ellenfelünkhöz. Vagy ők süllyedtek le hozzánk. Vagy talán kicsit mindkettő... 2. negyed 8:10. A félidőben 27:15. Feladni semmiképpen nem szabadott, mert a Harci ellen már sikerült ilyen állásról majdnem szoros meccset produkálni...de az már a múlté... A második félidőt szintén egy 10:1-es rohammal indították és mi jelét sem mutattuk olyan színvonalú játéknak, melynek segítségével be lehetett volna hozni ezt a hátrányt. A bennünk lévő feszültséget pedig csak növelték egyes faultokon való összeszólalkozások... A 3. negyed végén még sikerült egy szép sorozatot produkálni, de ez leginkább Bálint labdaszerzéseinek és az ebből indított egyéni akcióinak köszönhetően sikerült. 3. negyed 16:9. Nem volt tehát összjáték, csapatjáték, és ez az ami miatt nem voltunk képesek az elmúlt évekhez hasonló szoros mérkőzést játszani. Az igaz, hogy pontok tekintetében korábban is az egyéni teljesítmények tűntek ki, hiszen volt olyan, mikor a VBK 44 pontjából 40-et Bálint és Szabi hozott össze, de akkor is mindig remek labdajáratás, sok mozgás, zárások voltak azok, amik végül pontokhoz vezettek. Nem pedig az egyéni akciók, betörések, lefutások, melyek ezt a mostani meccset jellemezték. Persze az is igaz, hogy a védekezésünk sem az már ami volt. Hiába na, megsínylődjük, hogy a sok kis játékosunk mellett nincs egy magas tornyunk... Végül tehát a Harcik még egy lendületes utolsó sorozatnak köszönhetően 30 pontosra tornázták a különbséget, mi pedig az itt mutatottak alapján csak remélhetjük, hogy játszunk még valaha szoros meccset a Harcival... 4. negyed 21:10. Második félidő 37:19. A vége 64:34. VBK dobói: #5-Lovasi Péter 6 (40p), #8-Szurdi Bálint 16 (40p), #9-Szurdi Kristóf - (25p), #11-Horváth András DNP, #16-György Máté - (30p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán DNP, #21-Osztopáni Krisztián 4 (25p), #23-Papp Vilmos 8 (40p). Mecsek SE - VBK 88:43Mecsek SE - VBK 88:43
Következő mérkőzésünkre hazai pályán került sor, ami idén ritka kivételnek mondható. A csapatok közül egyik sem kívánta húzni az időt felesleges cserélésekkel, így mindkét team 5 fővel érkezett a mérkőzésre. Ezek után a VBK kezdő ötösét sem volt nehéz összeállítani: Peti-Bálint-Kristóf-Zoli-Máté. A minden téren jobb ellenfél ellen nem is készültünk másra, mint hogy kellemesen elütjük az időt egy barátságos mérkőzéssel. Ennek az elvárásnak a meccs többé-kevésbé (!) meg is felelt. Bár az első pontokat mi szereztük, de aztán a Mecsekesek a szokásos módon kezdtek bele a játékba: rögtön dobtak egy triplát. Ezek a későbbiek folyamán is csak úgy zuhogtak a kosarunkba... Mindemellett rendesen megjáratták a labdát, amivel szépen lassan szétrázták a zónánkat, így palánk alól is eredményesek voltak az alapvonalon befutó embereik. Közben mi is próbálkoztunk, de a magas és gyors játékosaikat nem igazán tudtuk megtréfálni, egyedüli hatékony módszernek a palánk alá beívelt labdák bizonyultak, de ezekből is csak nagy ritkán született VBK-s kosár... 1. negyed: 25:8. A folytatásban szemernyit sem változott a helyzet. Az ellenfél a jól bevállt taktikát játszotta tovább, mi pedig kerestük a rést a pajzson, de csak néha-néha találtuk meg... 2. negyed 28:10. A félidőben 53:18. Így, hogy simán zsebben volt a meccs, az ellenfél már nyugodtan elszórakozhatott. Ezt meg is tették: az eddigi jól megjáratott labdák helyett már leginkább túljáratták a labdát, 99%-os helyzetből is inkább kipasszolták és újraindították az akciót. De így valahogy már nem jöttek össze annyira a dolgaik, sorra kicsorogtak a dobásaik... Ezzel egy időben hátsó sorunk is megacélosodott kicsit, és egyre többször kerültek ki győztesként a lepattanókért folytatott harcban, aminek köszönhetően az első sorunk játszhatta a hőn áhított futós játékát, így sikerült valamelyest javítani a meccs összképén... 3. negyed 13:16. Persze ez csak kozmetikázás volt a részünkről, nem volt esélyünk behozni őket, ám ők mégis nehezen élték meg, hogy sikerült 30-on belülre érnünk, és sokkal keményebb védekezésre váltottak. Ezzel a meccs fungame hangulata is odalett, pláne mikor az utolsó percben kipontozódott az egyik játékosuk, de összességében azért a békés hangulat inkább dominált... 4. negyed 22:9. Második félidő: 35:25. A vége 88:43. A jobb csapat győzött, de azért mi is az idei átlagunk felett dobtunk, annak ellenére, hogy csak öten voltunk... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 6 (40p), #8-Szurdi Bálint 13/3 (40p), #9-Szurdi Kristóf 4/3 (40p), #11-Horváth András DNP, #16-György Máté 12/3 (40p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán 8 (40p), #21-Osztopáni Krisztián DNP, #23-Papp Vilmos DNP. Közgazd-Ászok - VBK 76:45Közgazd-Ászok - VBK 76:45
Újabb adag meccs elemzésére kerül sor. Kezdjük rögtön a Közgázosok elleni találkozóval. Egyik csapat részéről sem sikerült túl nagy játékoskeretet kiállítani. Mi 6-an, ők 5-en érkeztek, de a mi éppen padon ülő emberünk vezette a jegyzőkönyvet. Bálint-Kristóf-Vili-Máté-Krisztián kezdőötösünk nem sokat teketóriázott és hamar dobóversenybe kezdett az ellenféllel. Az első pár percben többször is megfordult az állás, de a kiharcolt büntetőinket nem tudtuk érvényesíteni, ellenben velük, így az első negyed végén kisebb hátránnyal álltunk. 1. negyed 20:15. A játék ezen szakaszában főleg magas embereink szerezték a pontokat: Máté és Krisztián sarkazott ügyesen a festékben. Aztán a 2. negyed elején az ellenfél 11 pontosra növelte előnyét. Ám ekkor belelendültek az alacsonyabb játékosaink, így Bálint, Vili és Kristóf révén visszazárkóztunk a korábbi 4-5 pontos differenciára, majd ezt tartottuk is egészen a félidő utolsó percéig. Ekkor ugyanis egy jobb sorozatnak köszönhetően az ellenfél 10 pontos előny birtokában várhatta a folytatást. 2. negyed 22:17. A félidőben 42:32. Nem volt igazán nagy különbség a két csapat között. Bár a vezetés náluk volt, de ez sokszor bravúr (értsd: mázli) kosaraikon múlt, mert a védekezésünk jó volt, és nekik kiszorított helyzetből kellett megoldást találniuk. De hiába: a hazai pálya velük volt. Igaz mi sem panaszkodhattunk, mert ez ideáig szépen megvoltunk mi is a mumus kodály-gyűrűvel... A folytatásban aztán felváltva estek a pontok mindkét oldalon, egészen a második félidő 7. percéig. De már ekkor kezdtek gyűlni a viharfelhők csapatunk egén, hiszen sok támadásukat kivédekeztük, de az ezekből indított kontrák végén a 100%-os ziccert nem tudtuk behúzni... És az efféle esetek száma exponencionálisan nőtt... 3. negyed 10:8. Kezdteben próbáltuk hideg fejjel kezelni ezeket a hibákat, de ahogy sorra jöttek az újabbak és nőtt a két csapat között a különbség, úgy vesztettük el mi is egyre inkább a fejünket. Próbáltuk gyorsítani a támadásokat, triplára kijátszani a dobásokat, hogy faraghassunk a hátrányból, de ezek sem jöttek össze. A kinyíló védekezésünket kemény lefutáspontokkal torolták meg, amire mi már nem tudtunk válaszolni, így a 10 pontos különbség a 14. percre 20 pontosra nőtt, míg a meccs végére túllépte a 30-at... 4. negyed 24:5. A 2. félidő 34:13. A vége 76:45. Újabb vereség, ami akár végződhetett volna másképp is. Az ellenfél Liga oldalán szereplő nyilatkozata azonban egyszerűen nem igaz, ugyanis azt állítják, hogy az ő védekezésük volt az, ami a végjátékban megerősödött és ennek köszönhető győzelmük... Véleményem szerint ők végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak és mi a végjátékban is ugyanúgy átjátszottuk a védelmüket, mint addig, csak a dobómozdulat nem sikerült az akciók végén - és ez pecsételte meg a sorsunkat... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 5 (20p), #8-Szurdi Bálint 11/3 (25p), #9-Szurdi Kristóf 2 (40p), #11-Horváth András DNP, #16-György Máté 8 (40p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán DNP, #21-Osztopáni Krisztián 12 (35p), #23-Papp Vilmos 7/3 (40p). H2O - VBK 104:39H2O - VBK 104:39
A H2O elleni meccseknél igazából mindig azt kell tudni, hogy a játék minden elemében jobbak nálunk. Ez alól talán egyetlen kivétel a gyorsaságunk lehet (bár ez sem biztos), ezt viszont a pici Petőfi utcai teremben nem lehet kihasználni... A meccsen egyetlen egyszer vezettünk, mikor az első percben Vili triplája révén 2:3-ra módosult az állás. A továbbiakban a próbálkozás maradt nekünk, mi pedig próbálkoztunk, csak nem nagyon sikerült - bármi is volt a cél... Az biztos, hogy a 8. percnél 17:13 volt az állás, ami nem is rossz, de azt biztosra vehetjük, hogy az ellenfél egy pillanatig sem vette komolyan csapatunkat... 1. negyed 25:15. A folytatásban aztán elfogyott a kezdeti lendület, ők meg mindent bedobtak, vagy amit nem azt második, harmadik vagy akárhányadik próbálkozásra, hiszen lepattanót szedni nem sok esélyünk volt: irányítójuk közel akkora volt, mint a mi centerünk... 2. negyed 26:4. A félidőben 51:19. A folytatásban aztán már mi is inkább a következő meccsre koncentráltunk. Pályára küldtük a máskor kevesebb játéklehetőséghez jutókat és többféle felállást próbálgattunk - kevés eredménnyel. Az ellenfél fölényét mi sem mutatja jobban, hogy csere nélkül játszottak és egyikük 5 percre elment telefonálni is, a pályán lévő játékosaink viszont ebből nem vettek észre semmit... 3. negyed 27:12. A továbbiakban sem ért senkit meglepetés... Bandi a padon ülve meg is jegyezte, hogy olyan, mintha a Space Jam-et nézné... :) Hát igen, nekünk is elkélne egy Jordan, aki a mi esetünkben egy magas labdabiztos centerként lenne a legideálisabb... 4. negyed 26:8. A félidőben 53:20. A vége104:39. Jók: Végre Vilinek is termett babér, már ami a pontokat illeti. Rajta kívül erőcsatár poszton voltunk eredményesek Zoli és Krisztián révén. Megtettük ami tőlünk telt, nem a H2O az a csapat, akiket le akarunk győzni... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 4 (30p), #8-Szurdi Bálint 6 (20p), #9-Szurdi Kristóf 2 (25p), #11-Horváth András - (15p), #16-György Máté - (25p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán 4 (25p), #21-Osztopáni Krisztián 10 (25p), #23-Papp Vilmos 13/9 (35p). Tornádó - VBK 44:31Tornádó - VBK 44:31
A tavaszi szezon első meccsét a Tornádó csapata ellen játszottuk a Zipi termében. Tavalyi Full Moon elleni meccsen a szörnyen csúszós padlóról maradt emlékezetes a pálya. Most azonban ilyen gond nem volt. Ennek fényében nem is kezdtük rosszul a meccset. Az első pontokat mi szereztük, de aztán ők iramodtak neki. Mi azonban bekeményítettünk védekezésben és ennek a támadásban jött meg a haszna! Sorra szereztük a szép kosarakat, így hamar 8:15-öt mutatott javunkra a képzeletbeli eredményjelző. Érezték is a veszélyt és egy időkérés után, már az ő részükről is gyakrabban hullott pont a kosarunkba. Ezzel egy időben mi is kissé megtorpantunk, s a kihagyott büntetőinknek is köszönhetően végül 24:20-as állásnál mentünk félidőre. Gondoltuk fújunk egyet a szünetben, aztán keményen odatesszük magunkat... Ez mind meg is volt, csak a szerencsefaktor nem állt a mi oldalunkon. Dobásaink kivánszorogtak a gyűrűből, míg náluk befelé pottyant minden. Persze ez betudható annak is, hogy nem sokat edzünk az idén, mindenesetre dobóformánk rendkívül visszaesett az első félidőhöz képest. Hogy az ellenfél szép lassan egyre inkább elhúzott, így nekünk egyre égetőbb kötelességünk volt, hogy pontot szerezzünk a versenyben maradás érdekében. Ez kétségbeesett tripladobáláshoz és kapkodáshoz vezetett, ami szintén nem hozott eredményt, így végül egy az elsőhöz képest gyenge 20:11-es második félidő után 44:31-re maradtunk alul. Jók: Pedig a játékunk tényleg szép volt! Emberfogás ellen is megálltuk a helyünk. Bálint az elején termelt, Vili passzokban jeleskedett, Krisztián, Máté és Zoli a palánk alatt raktak rendet András vezetésével, aki 7 toplistás blokkal járult hozzá a csapat teljesítményéhez. Lényegében mindenki jól játszott, csak pontot nem tudott dobni. Pedig az elég fontos dolog... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 2 (20p), #8-Szurdi Bálint 18/3 (30p), #9-Szurdi Kristóf - (20p), #11-Horváth András - (10p), #16-György Máté 3/3 (25p), #17-Mezőfi András 4 (20p), #19-Vörös Zoltán 2 (25p), #21-Osztopáni Krisztián 2 (20p), #23-Papp Vilmos - (30p). Hírek...Hírek...
...korábban a tavaszi szezon előtt mindig gőzerővel ment a készülés. A januári hétvégéken az edzéseken elő-elő került egy-egy begyakorolandó figura, vagy csak simán dobóedzés. Azonban egy ideje az edzések már ráfizetésesek voltak. Általában csak 4-5-en voltunk és ezért kifizetni a díjat nem érte meg. Ráadásul a szombati meccsekkel sem álltunk jobban, hiszen a hétvégére idegenlégiós játékosaink hazamentek, így sokszor még a kezdő ötös felállítása is nehézséget jelentett. Az emberi és pénzügyi erőforrások hiánya már a csapat létkérdését is felvetették, de végül sikerült megoldásra jutnunk. Tomi hosszas vívódás után idén tavasztól hivatalosan is szögre akasztotta a 6-os mezt egyéb elfoglaltságai okán. A többiek folytatják a küzdelmeket a Bajnokságban, de meccseik nagy részét idegenben játsszák, a szombati edzéseket pedig felfüggesztették. Ez jelentős költségmegtakarítást jelent, továbbá biztosítja azt is, hogy a hétközben rendezett meccseken kellő számban meg tudunk jelenni. Az edzéshiányt valamelyest pótolják a keddenként megrendezett edzőmeccsek a Művészetiben, de itt a csapat nagy része nem tud jelen lenni, úgyhogy ez is csak félmegoldás, de legalább nem kerül semmibe... Ilyen körülmények között vágunk tehát neki a tavaszi szezonnak, azonban a csapat hosszútávú sorsa még mindig tisztázatlan, így a nyáron újabb komoly döntésekre kerül majd sor... Addig is viszont: HAJRÁ VBK!!! ;) Tavaszi szezonTavaszi szezon
A tavaszi szezonban a következő meccseink lesznek( igyekeztem minél több meccset hétköznapra tenni, hogy a nem pécsiek minél több meccsen itt tudjanak lenni): 1. 2010. február 25. csütörtök 20:00 Tornádó-VBK Zipernowsky, 2. 2010. március 4. csütörtök 17:45 VBK-H2O Petőfi utca, 3. 2010. március 11. csütörtök 20:00 Közgáz-VBK Kodály, 4. 2010. március 13. szombat 16:00 Mecsek-VBK Babits, 5. 2010. március 20. szombat 16:00 VBK-PEAC Babits, 6. 2010. március 24. szerda 19:00 Harci-VBK Tiborc, 7. 2010. április 8. csütörtök 19:00 VBK-Posta Kodály, 8. 2010. április 17. szombat 16:00 VBK-Full Moon Babits, 9. 2010. április 28. szerda 17:00 Kozármisleny-VBK Kozármisleny VBK - Harci 25:58VBK - Harci 25:58
Az elmúlt évek Harci-meccsei mindig jó mérkőzést, nagy csatát, utolsó perces izgalmakat hoztak. Idén ez a sorozat borult... Négy év alatt ez volt a második alkalom, hogy a Harci ellátogatott hozzánk a Babitsba, de bár ne itt játszottunk volna... A pálya valami rendezvény miatt rendkívül koszos volt és ez a fürge ellenfél ellen nem sok jót ígért... Bár a vezetést mi szereztük meg, megint hamar beütött egy 8 perces kosárszünet, mialatt ők szépen termeltek, így rögtön el is húztak. 1. negyed 4:14. A folytatásban javultunk valamennyit, ők meg kicsit visszább vettek a lendületből, de még így is a kezükben volt a meccs. A legnagyobb baj az volt, hogy pontatlanul játszottunk. Sok eladott labdánk volt és lehetetlen helyzeteket vállaltunk be a tiszta passzok helyett. Emiatt aztán egymással is veszekedtünk, amire a legkevésbé volt épp szükségünk... 2. negyed 7:11. A félidőben 11:25. A továbbiakban sem mutattunk különösebb javulást, sőt a kedvünkön tovább rontott, hogy dobásaink még annyira sem akartak beesni, mint eddig... De legalább a csapategység újra megteremtődött, ez pedig az ellenfél be nem fújt szabálytalanságainak volt köszönhető! Korábban a Harcik ellen nagy csatát vívtunk, ahol bizony volt szoros emberfogás, kemény letámadás, de feleslegesen agresszív, durva, aljas faultokkal eddig nem találkoztunk a részükről. Ez alkalommal viszont többször mentek úgy el mellettünk, hogy közben ráfogtak a kezünkre, arrébb löktek minket, hasonlók... Lehet, hogy csak a csúszós padló miatt kellett nekik plusz egy kapaszkodó, de részünkről nem maradtak viszonzatlanok ezek a szabálytalanságok. Krisztián vette ki a részét legkomolyabban a hadakozásból... 3. negyed 4:19. Lassan minden figyelem elterelődött a játékról és leginkább a padról jöttek a bekiabálások, míg a pályán lévők a bírót szidták. Az egyre eldurvuló játék már-már alig emlékeztetett egy kosármeccsre, mikor a sípszó végre megszabadított minket szenvedéseinktől... 4. negyed 10:14. A második félidő 14:33. A végeredmény 25:58. Zárómeccsként az őszi szezon legrosszabb teljesítményét sikerült nyújtanunk. Olyannyira, hogy egyesek szerint ez volt eddigi pályafutásunk leggyengébb meccse. A vizsgák és Karácsony közeledtével azonban hamar elfelejtettük ezt a meccset. A tavaszi szezonra kellett már koncentrálnunk, azonban számos olyan kérdés is felmerült, melyek a csapatot alapjaiban rengették meg, így egy újabb győztes meccs nélküli félév után, ha lehet még komolyabb feladatok előtt álltunk mielőtt újból pályára lépnénk... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 3/3 (30p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 8 (30p), #9-Szurdi Kristóf 4 (30p), #11-Horváth András DNP, #16-György Máté - (20p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán 5 (30p), #21-Osztopáni Krisztián 5 (25p), #23-Papp Vilmos - (35p). PEAC - VBK 75:31PEAC - VBK 75:31
A PEAC annak idején egy gyerekekből álló csapat volt, akik bár kicsik voltak és nem volt közöttük igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékos, egy jól szervezett, csapatként működő, a megfelelő alapokkal és taktikákkal ellátott nagy létszámú csapat volt. Én nem tudom lehet, hogy ezek még mindig ők voltak, csak megnőttek, vagy netán új játékosaik vannak, de már egészen más csapat voltak. Ez az eredményen is látszik. A korábbi 40-50 dobott pontjuk az idén bőven e fölé szökött... Egy valami nem változott, ez pedig a mentalitásuk. Régen is keményen, agresszívan, sok személyi hibával játszottak, amit meg is engedhettek maguknak hiszen sokan vannak... Ez most sem volt másképpen. Bár az első pontokat mi szereztük meg, de utána keményen támadásba lendültek. Emberfogásos védekezésük megnehezítette az életünk, de nem volt olyan katasztrofális a helyzet mint néhány idénnyel ezelőtt... Aztán kezdtek belemelegedni és sorra jöttek a faultok. A játékvezető határozottan és következetesen be is fújta ezeket, de itt jön a gond: mi ezeket nem tudtuk érvényesíteni. Bálint állhatott zsinórban ötször a vonalhoz, de csak egy pontot értékesített a lehetőségekből. Összességében azonban nem játszott rosszul, ugyanis az eddigi VBK pontokat vagy ő szerezte, vagy a gólpasszt adta hozzájuk, eladott labdája nem volt, és már 6 faultot ütött rajta a másik csapat! Ez valószínűleg fel is tűnhetett nekik, mert ezek után az egyikük egy jól irányzott térdrúgással harcképtelenné tette, így az első öt perc után a padról volt kénytelen végignézni a játék további részét... A folytatásban a játék igencsak egysíkúvá vált: ők faultoltak, mi kihagytuk a büntetőt, amiből aztán ők leindítottak. Az akcióikat vagy ponttal fejezték be, vagy mi faultoltuk őket (esetleg mindkettő), ők viszont sokkal magabiztosabban értékesítették a büntetőket mint mi. Ezt az egyhangúságot színesítendő hullott egy-két tripla mindkét oldalról. Védekezésük hatékonyságát mutatja, hogy a félidőben mindössze egy találatunk volt a festékből még rögtön az elején, a későbbiekben csak triplát vagy nagy ritkán büntetőt tudtunk csak dobni... A félidőben 33:15 (mivel szokás szerint az időt nem vezették...). A folytatásban sem történt semmi új. Ők továbbra is faultoltak, mi pedig eredménytelenül büntetőztünk. Kristóf egymás után szerzett pár szép kosarat, így nem sokkal később ő is térdsérüléssel ült a padon bátyja mellett... A második félidő 42:16. A vége 75:31. Egy-két statisztikai adat a végére: - Játékosok száma: 11:9 A nagy gond sajnos az, hogy ha még be is dobjuk minden büntetőnket, akkor is messze lemaradtunk volna, mivel szinte alig volt dobáskísérletünk is. Állandó nyomás alatt, tanácstalanul játszottunk. A mérkőzés végén az ellenfél edzője megdorgálta a 3 faulttal végző Krisztiánt, hogy túlságosan agresszívan játszik. Vicc. Meg kell nézni a faultarányt és nem kell hülyeségeket beszélni. Bálint pedig ígéri, hogy legközelebb térdvédőben fog játszani... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 1 (30p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 3 (5p), #9-Szurdi Kristóf 5 (25p), #11-Horváth András -(5p), #16-György Máté 4/3 (30p), #17-Mezőfi András - (25p), #19-Vörös Zoltán 9/6 (25p), #21-Osztopáni Krisztián 5 (25p), #23-Papp Vilmos 1 (30p). VBK - Tornádó 54:67VBK - Tornádó 54:67
Következő mérkőzésünk ugyancsak egy volt VBK-st foglalkoztató csapat ellen zajlott, ugyanis a Gergővel felálló Tornádó volt az ellenfél. A meccs elején nehezen indultunk. Az első pontokat ők szerezték és a továbbiakban is átlagban minden második dobott kosarukra tudtunk csak ponttal válaszolni. Így az első negyedben ők jutottak előnyhöz, tehát megint rajtunk volt a sor, hogy lefaragjunk a hátrányból. 1. negyed 7:13. A folytatásban aztán már mi is elértük a kellő üzemi hőfokot és felváltva hullottak mindkét oldalon a kosarak. Náluk szinte csak Gergő termelt, de a többiek sikeresen asszisztáltak. A mi részünkről senki nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de szép lassan mindenki feliratkozott a pontdobók listájára. A kiegyenlített játék egészen a félidő végéig tartott, ekkor ugyanis az utolsó percben egy 0:7-es rohammal bebiztosították az előnyt és mi nehéz feladat előtt állva mehettünk szünetre... 2. negyed 13:22. A félidőben 20:35. A szünetben aztán jött a biztatás, hiszen 15 pontos hátrányban voltunk, de mégis bizakodásra adott okot néhány dolog. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy András nagyon sok támadólepattanót szerzett és ezek hatékony felhasználásával, tehát sok másodikesélyes ponttal még visszajöhetünk a meccsbe. Ennek fényében láttunk munkához. És elmondhatjuk, hogy egész jól! 4 perc alatt 13 pontot szórtunk, és így 7 pontra zárkóztunk fel! Azonban az ellenfél időben reagált és ennél közelebb nem sikerült kerülnünk hozzájuk. 3. negyed 18:21. Ezek után kisebb-nagyobb hullámokban jöttek mindkét részről a pontok. az utolsó ilyen sorozatot nekünk sikerült produkálni, így végül egy játékrészt mi is megnyertünk, sőt a második félidőt meg is nyertük, de összességében ez már nem volt elég arra, hogy utolérjük őket... 4. negyed 16:11. Második félidő 34:32. A végeredmény 54:67. A mérkőzésen igazából az első 10 perc, valamint az első félidő utolsó perce volt, az ahol a győzelemhez szükséges előnyt összegyűjtötte az ellenfél. Ilyen leblokkolós időszakok minden csapatnál előfordulnak. a gond az volt, hogy a meccs további 29 percében nem voltunk képesek ezt a hátrányt ledolgozni... Jók: A pontgyártásból is mindenki kivette a részét, a megszokottnál többet Máté és András tett a játékhoz. Utóbbi a támadólepattanók terén is jeleskedett. VBK dobói: #5-Lovasi Péter 4 (25p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 9/3 (25p), #9-Szurdi Kristóf 2 (40p), #11-Horváth András DNP, #16-György Máté 15 (25p), #17-Mezőfi András 13 (30p), #19-Vörös Zoltán 2 (25p), #21-Osztopáni Krisztián DNP, #23-Papp Vilmos 9/3 (30p). Posta - VBK 67:34Posta - VBK 67:34
Kíváncsian vártuk mind a Posta elleni mérkőzést, hiszen egykori centerünk Szabolcs ettől az évtől kezdve a Postát erősítette. A mérkőzést idegenben a hírhedt Kodály-csarnokban játszottuk, ahol még ennyi év után sem sikerült sokunknak megbarátkoznia a gyűrűvel... Az első percek alapján viszont ez nem mutatkozott meg. Jól védekeztünk, és a Peti-Bálint kettős hamar összehozott 10 VBK-s pontot. Így a 6. percben 7:10 volt a javunkra az állás. Az ellenfél azonban hamar kapcsolt és ott a 15-ös és 25-ös számú játékospáros volt az, akik sorra szerezték a Postás-kosarakat. Egy 10:0-ás rohammal így végül magabiztosan hozták az első játékrészt. 1. negyed 17:10. De nem adtuk könnyen a bőrünket! Újabb rohamra indultunk és a 17. percre 25:20-ra hoztuk az állást. Keményen megdolgoztunk minden pontért, amik kivétel nélkül a festékből érkeztek, miközben ők a vezetést eredményes tripláiknak köszönhették... A szokatlanul szoros mérkőzés növelte a feszültséget, így volt pár összeszólalkozás, de véleményem szerint ezek kirobbantója szokás szerint az ellenfél 25-öse volt... Mindenesetre egy újabb hullámvölgyet követően a Postások pár újabb tripla és mellé néhány 2+1 után, ismét megnyugtató előnyhöz jutottak. 2. negyed 17:12. A félidőben 34:22. A szünet alatt az ellenfél 25-öse, aki addigi pontjaik nagy részét szerezte szitkozódva távozott. (Itt jegyezném meg, hogy a bíró nem igazán tudta kezelni az ilyesfajta helyzeteket...) A folytatásban viszont nélküle is megállta a helyét az ellenfél. 15-ösük továbbra is eredményesen játszott, míg a többiek pontjai pótolták hiányzó társuk kosarait. Nálunk viszont elfogyott a puskapor. A Kodály-gyűrű átka elért minket: sorra kipördültek a dobásaink, míg a túloldalon a hasonló helyzetekből pont született. 3. negyed 19:4. Ez a negyed végleg eldöntötte hát a mérkőzést, így az utolsó játékrész tét nélküli maradt. A visszatérő (:D) 25-ös játékos még szórt gyorsan 8 pontot, mi viszont nem tudtunk egy végső rohamot indítani... 4. negyed 14:8. Összességében nem sikerült annyira barátira ez a találkozó, mit azt előzetesen terveztük, de ennek oka talán a szoros első félidő volt. Büszkén Szabolcs fejéhez vághatjuk, hogy csak 1 pontot sikerült szereznie ellenünk, de tény, hogy a piros jegyzőkönyvet ők kapták... Jók: Védekezésben nagyot alkottunk, különösen az első félidőben. Támadásban Bálint és Krisztián jeleskedett, de összességében szép csapatjátékot láthattunk a részünkről... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 4 (30p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 16 (30p), #9-Szurdi Kristóf - (20p), #11-Horváth András - (5p), #16-György Máté - (30p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán 2 (30p), #21-Osztopáni Krisztián 10 (25p), #23-Papp Vilmos 2 (30p). VBK - Mecsek SE 33:75VBK - Mecsek SE 33:75
Nekiállok az előttem tornyosuló jegyzőkönyvkupacnak és megírom az elmaradt meccsek összefoglalóját. Ott tartottunk, hogy az utolsó pillanatokban elvesztettük a Kozármisleny ellen a mérkőzést, így meglehetősen nehézzé vált, hogy mecset nyerhessünk a félévből hátralevő ellenfelek ellen... A Mecsek volt ezek között az első. A régebben igencsak változékony csapatból az idén eltűntek a lányok, és egy erős fiúcsapat állt ki ellenünk. Magasságbeli különbség, nagyobb robbanékonyság, jobb dobószázalék. Ezek mind mellettük szóltak, így Peti-Bálint-Zoli-Máté-András kezdőnk hamar hátrányba került. 1. negyed 7:14. A hátsó sorunkat szerencsére sikerült pihenten tartani egyetlen cserénknek, Krisztiánnak köszönhetően, így védekezésben sikerült több labdát szereznünk, lepit leszednünk. Persze ehhez kellett az is, hogy az ellenfél kicsit túlcifrázta támadásait, és ha néha nem voltak elég pontosak, akkor gyorsan indíthattunk ellentámadást. Így egy szép második negyedet produkálva nem hagytuk jobban elhúzni az ellenfelet. Azonban az első félidő utolsó percében Bálint kétszer is buta faultot ütött be, begyűjtve így még két személyit az eddigi kettő mellé, ez pedig a későbbiekben nagyban kihatott a játékra... 2. negyed 13:13. A félidőben 20:27. Az állás nem volt rossz, de Bálint faultproblémák miatt padra került, így összeomlott az eddigi rotáció és ez fáradtabbá tette a hátsó sort. Peti volt hát kénytelen előlépni, így a második félidő VBK-pontjainak java az ő érdeme. Az ellenfél azonban nem volt kegyes, az első félidős könnyed játékát félretéve keményen támadott, hogy bebiztosítsa az előnyét az utolsó játékrészre. 3. negyed 13:25. És ezzel részünkről ki is fújt a dolog. A csapat kimerült fizikálisan. Az utolsó 5 percre még visszatért Bálint Krisztián helyére, de ez sem hozott lényegi változást. Az utolsó negyedet szégyenteljesen gól nélkül, kiütve zártuk, míg a Mecsekeseknek már csak az örömjátékkal kellett foglalkozniuk... 4. negyed 0:23. Második félidő 13:48. A végeredmény 33:75. Ez a mérkőzés tipikus példája annak, hogy a nem megfelelő fizikumú kevés játékos, néhány buta fault miatt mekkora bajba kerülhet. Tévedés ne essék, a favorit végig a Mecsek volt, de kicsit több cserével talán tudtuk volna tartani az első félidő ritmusát és nem ilyen lesz ilyen nagy a szakadék a két csapat között... Jók: Mindenképpen Petit kell kiemelni, aki a pontok java részét termelte, régi önmagát idézve ezzel. Persze a védelem hátsó sorának is jár az elismerés, hiszen közel 40 percen át birkózott ott mindenki... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 12/6 (40p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 6 (25p), #9-Szurdi Kristóf DNP, #11-Horváth András DNP, #16-György Máté 5/3 (35p), #17-Mezőfi András 6 (35p), #19-Vörös Zoltán 2 (35p), #21-Osztopáni Krisztián 2 (30p), #23-Papp Vilmos DNP.
VBK - Kozármisleny 31:33VBK - Kozármisleny 31:33
Az eredmények böngészése a Liga oldalán okot adott arra, hogy bizakodhassunk: a VBK végre verhető ellenfél ellen játszik! A hét közbeni kemény ellenfelek elleni meccs után szinte kötelezőnek éreztük a meccs behúzását, mégsem így alakult... A bajok ott kezdődtek, hogy a sok emberrel érkező Mislenyiekkel szemben a Peti-Bálint-Kristóf-Krisztián-Máté ötösünk csere nélkül volt kénytelen pályára lépni. Így már az elején azzal kellett számolnunk, hogy sokat kell tartanunk a labdát, hogy pihenhessünk, és a faultokra is figyelnünk kell. Rengeteg stressztől kímélt volna meg mindenkit akár csak egy plusz ember... Ennek ellenére nem kezdtünk rosszul. Bár az első pontot ők szerezték, a negyedben már csak mi találtunk be, így kellemes előnnyel kezdhettünk. Külön meglepetés volt, hogy az emberfogásuk ellen tudtuk ezt felmutatni! Első negyed 13:2. Ekkor állt át zónára az ellenfél, mi pedig megbeszéltük, hogy nem kapkodunk és járatjuk a labdát... Ki gondolta volna, hogy ebből ekkora katasztrófa kerekedik?... Ugye megszokhattuk, hogy a VBK mindig csak fut az eredmény után, és ilyenkor alaptétel nálunk, hogy "ha üresen vagy, dobd el". Ezt azonban most nem tartottuk be, mivel tartani akartuk a labdát, így sokszor hezitáltunk tiszta dobóhelyzetbe, majd inkább visszapasszoltuk a labdát. Sokáig azonban nem ment a passzolgatás: sorra eladtuk támadásnál a labdákat... Lefutás pontokat szerencsére nem kaptunk, de az ellenfél a taktikáját újra és újra következetesen végigjátszva fokozatosan faragott le a hátrányából, míg mi eredménytelenek voltunk. Csapatunk másik hatékony komponense a lefutásos játék, melyhez a Szurdi-tesók adottak voltak, azonban a labdatartásos taktikánkba nem fértek bele a kockázatos hosszúindítások, így az ezekből eredő szokásos 4-6 pont sem jött most... A félidő végén aztán már csak azt vettük észre, hogy az ellenfél vezet... Második negyed 0:12. :( A félidőben: 13:14. Rosszul választottunk taktikát. Ez egyértelmű volt. A VBK egyszerűen tapasztalathiány miatt képtelen a mérkőzést vezetve tartani a labdát. Nem ehhez szoktunk. A teendő tehát csak annyi volt, hogy játsszuk, amit tudunk: vagyis ha helyzet van, dobjunk, legfőképpen triplát... Neki is álltunk és született is pár szép pont! Azonban az ellenfél 00-ása is kezdte megtalálni tripladobóformáját, így fej-fejmellett haladtak a csapatok. Azonban ahogy egyre telt az idő, egyre inkább előjött egy olyan tényező, ami igencsak hátrányos volt a számunkra. Ez pedig az emberhiány. Ez több szempontból is gondot okozott. Egyrészt kezdtünk kifáradni, másrészt pedig a hátsó sorunk faultjai is igencsak gyarapodtak, így már faultolni sem érte meg, pedig az jövedelmező üzletnek tűnt, tekintetbe véve az ellenfél büntetőszázalékát... Hiányzott azért is egy ember, mert így nem volt, aki a padról tiszta fejjel átlássa, hogy mi is folyik a pályán, és az állást, az időt és a faultokat kommentálta volna. (Azért köszönet az ellenfél edzőjének, aki a jegyzőkönyvvezetés mellett, mindig kisegített bennünket, még ha nem is kérdeztük!)
Harmadik negyed: 12:11. (Az állás: 25:25.) A végén aztán, ha nem is olyan nagyon, mint korábban, megint beeleestünk egy taktikai hibába. Bár kintről eredményesen dobáltunk, továbbra sem léptek ki ránk túlságosan az emberek, ám Krisztián, aki centerben bírkózott, kérte, hogy próbáljuk meg őt is játékba hozni... Ezt meg is tettük, pedig nem kellett volna... A fáradt és frusztrált Krisz már amúgy is fault-gondokkal kűzdött, volt technikaija is és gyakran közel állt ahhoz, hogy a másodikat is begyűjtse... Így nem is tudta azt a szintet hozni, amit a Full Moon ellen. Így hiába harcolt ki faultot és állt a vonalra, a büntetőket nem tudta értékesíteni, így összességében megint nem jártunk jól... 2 perccel a vége előtt 31:31-es állásnál Krisz tehát kihagyta a büntetőket... Egy perccel a lefújás előtt az ellenfél indította meg utolsó támadását és a padról jövő infók hiányában csapatunk nem tudta, hogy mit is kéne tennie. Az ellenfél 00-ása, aki már ekkor 24 pontnál járt tartotta a labdát, hogy az edzői utasítás szerint 10 másodpercnél betörjön. Bálint javasolta, hogy gyorsan váltsunk emberfogásra, hogy ne húzhassák az időt, de ezt a többiek leszavazták. Faultolni senki nem akart, mert nem tudtuk hogy állunk velük... 10 másodpercnél aztán az ellenfél húzójátékosa ponttal fejezte be a betörést, így 26 pontot ő szerzett a Mislenyiek 33-ából. A hideg fej hiánya miatt az időt sem kértük ki, pedig ekkor állóórával kellett már játszanunk a szoros eredmény miatt, és az idő után a félpályáról jöhettünk volna, ráadásul megbeszélhettük volna, hogy kire is játsszuk ki az utolsó akciót... Ehelyett Peti nyargalt fel a labdával és tört kosárra, de kiszorított helyzetből a nehéz dobás nem sikerült... Negyedik negyed: 6:8. Második félidő 18:19. A vége 31:33. Egy pontban szegény meccsen tehát veszítettünk végül. Nem érdemes azon gpondolkodni, hogy mi lett volna ha... Két dolog viszont biztos: nagyban hozzájárult a vereséghez, hogy csak öten voltunk. Ennek ellenére, ez az ötös is képes lett volna megnyerni a meccset, de ez különböző egyéni és csapathibák miatt nem sikerült... Az biztos, hogy tavasszal mindenképpen visszan akarunk vágni!... Jók: Máté volt az, aki tripláival versenyben tartotta a csapatunkat, de mindent ő sem tudott megoldani... VBK dobói: #5-Lovasi Péter 5/3 (40p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 4 (40p), #9-Szurdi Kristóf 5/3 (40p), #11-Horváth András DNP, #16-György Máté 13/9 (40p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán DNP, #21-Osztopáni Krisztián 4 (40p), #23-Papp Vilmos DNP.
Full Moon - VBK 81:34
Hajtós hetünk csütörtökjén újabb bajnokesélyes csapathoz látogattunk, a címvédő Full Moon-hoz. A régi VBK-sok már előre viszolyogtak a Zipi-terem miatt, hiszen kellemetlen élmények kötnek minket ide, még a Friends elleni nagy csaták időszakából... Tomi és András#17 kivételével mindenki jelen volt a VBK részéről, de az ellenfél padja így is jóval mélyebb volt. A kezdés után aztán megmutatkozott, hogy miért is nem csípjük ezt a termet: mintha korcsolyapályán lettünk volna, estünk-keltünk az első 5 percben, amíg meg nem tanultuk, hogy csak semmi hirtelen mozdulat... Az ellenfél erősen kezdett. A palánk alatti játékot erőltették melyből többnyire pont született, gyakran faulttal együtt... Szerencsére a büntetőszázalékuk nem volt épp a legjobb... Nem úgy mint nálunk Bálintnak, aki az első negyed VBK-s pontjainak nagy részét termelte! A Full Moon előnye azért egyértelmű volt, még ha nem is húztak el annyira mint azt várni lehetett. De eredményes centerjátékuk és a hármasdobó emberre kijátszott taktikájuk vezető pozícióban tartották őket. Első negyed: 21:12. A gyors egymásutánban szerzett 7 pont Bálinttól nem tetszett atz ellenfélnek, így keményen levédekezték a VBK 8-asát, aki ezek után már nem tudott igazán érvényesülni. Emberfogásuk amúgy is kiszorított helyzetbe állította a csapatunkat, mert a csúszós termen irányítóink nem tudtak lábmunkájukra hagyatkozni, a passzokat pedig elcsípték és gyors akciókat indítottak belőlük, kosárral a végén... Emberfogásuknak azonban a hátránya is megvolt! Ha éppen sikerült felhoznunk a labdát, akkor rendre találtunk VBK-st, aki a kettőzések miatt egyedül maradt palánk alatt, így sorra születtek a pontok, főleg Krisztián révén, a Full Moon-osok meg egymással cívódhattak, hogy kinek az embere volt... Második negyed: 27:14. A félidőben: 48:26. Bár az állás nem volt a legjobb, kétségtelenül egy jó hangulatú meccs volt az eddigi, ahol mi is örülhettünk, mert sikerült szépen és eredményesen játszanunk, védekezésben pedig emberfelettit nyújtottunk a nálunk jóval magasabb embereik ellen is, szóval nem panaszkodhattunk... Azonban a folytatásban már nem örülhettünk. Az ellenfél bár kissé visszavett a pontgyártásból, de továbbra is eredményesen játszottak. A hármasdobó emberre kijátszott taktikájukat egyszerű volt kiolvasni, hátsó sorunk szélsői mégsem tudtak kibújni a zárásból. A Full Moon pontok mégsem triplákból születtek, hanem az azok után szedett támadólepattanókból, melyeket nekünk kellett volna leszednünk... Ha védekezésben visszaesésről, akkor támadásban hanyatlásról beszélhetünk. Nehezen hoztuk fel a labdát és nehezen találtunk üres embert. Dobásaink is kimaradtak, így csak Vili gyönyörű "ugrás közben, fél kézzel, hátrafelé feltett" dobásán múlt, hogy nem maradtunk dobott pont nélkül a negyedben! Harmadik negyed: 11:2. A végjátékban a Full Moon még indított egy nagyobb offenzívát, mely hozta is szépen a pontokat. Azonban ez nekünk is remek lehetőség lett volna, mivel a védekezésük kinyílt. Ezt fel is ismertük, és a szerzett labdák után mindig emberfölényben futhattunk az ellenfél kosara felé, de az akciók rendre elakadtak. Ezek nagy része Bandi#11 megmozdulásaihoz köthetőek, de persze nem lehet mindenért őt hibáztatni. Az ő játékában rengeteg fejlődésre van még lehetőség, de ehhez első lépésként alapvető hibákat kell kiküszöbölni a kétszerindulások, lépéshibák, borítások terén! Ellenben a most bemutatkozó Krisztián parádézott, így rögtön bemutatkozó mérkőzésén a csapat legjobb teljesítményét nyújtotta!
Viszont továbbra is tény, hogy a végén legalább 10 pontot kótyavetyéltünk el buta hibákkal... Negyedik negyed: 22:6. Második félidő: 33:8. A végeredmény: 81:34. Papírforma eredmény született tehát a Full Moon győzelmével, de az első félidős játékunk alapján nem szabadott volna hagynunk, hogy simán ránkduplázzanak! Kis odafigyeléssel 80:45-körüli eredményt érhettünk volna el, mely még mindig sovány vigasz, de mégis több mint a 81:34... Jók: Krisztián bizonyította, hogy leigazolása egyyértelműen jó húzás volt. Bálint is jól kezdett, de beleszürkült a mezőnybe... Vili, bár a pontgyártásban nem jeleskedett, mégis a meccs legszebb kosarát megszavazhatjuk neki. A labdát is jól tartotta meg és passzaiból ( A Krisztiánnak küldött no look pass szintén közönségdíjas!) is rendre pontok születtek! VBK dobói: #5-Lovasi Péter - (20p), #6-Pálfi Tamás DNP, #8-Szurdi Bálint 9 (30p), #9-Szurdi Kristóf 2 (25p), #11-Horváth András - (20p), #16-György Máté 5/3 (30p), #17-Mezőfi András DNP, #19-Vörös Zoltán 2 (20p), #21-Osztopáni Krisztián 14 (30p), #23-Papp Vilmos 2 (25p).
|